fotográfia ...

Egynek virrasztania kell, úgy tartják, és mi
egyként virrasztottunk, mennyi éjen át,
ott voltunk, és hányszor mondtad, hogy te
nem szereted a fotográfiát, aztán maradtunk:
ezüstlemezen fénykarcolatok.

Körös-körül alszanak az emberek, és mi
is aludtunk, házakban, ágyakban és nappal a parkban
ott voltunk körös-körül, emberek, én
a blendével készenlétben
vártam, hogy kisüssön a nap, bármelyik
percben kitakarhatták a felhők. Te
arra ügyeltél, milyen precízen, esetlen gonddal
állítom be a kopott masinát, apámé volt, mint a szemem
valaha. Vak tükrök ezek: látni az ő
szemével, hogy néz rám az én szememmel. Most figyelek:
filmérzékenység, záridő, mélységélesség, távolság,
remegő kézzel, óvatosan a megfelelő magasságba
emelem a fényképezőgépet, hogy ott maradjon, aminek most én
adok keretet, de mire a nap sugarai elérték a völgyet,
emlékszel? Eltűnt minden, mi ott volt előtte
– csak a fény maradt.

(Fenyvesi Orsolya: Fotográfia)